Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés

Együtt teljes a világ

Érzékenyítő program a Xántusban

 

2019. március 28. kivételes nap volt a számunkra. Ezen a napon ugyanis különleges vendégeket fogadhattunk iskolánkban. Egy érzékenyítő program részeként down szindrómás és autista gyerekekkel közösen vettünk részt iskolánk által szervezett programokon. Elsőként a Paracitera zenekar mutatkozott be közismert népdalokkal, melyet közös énekléssel zártunk. Ezt követték a színes programok: agyagszobrokat készítettünk, néptáncot tanultunk és végül megettük, amit közösen főztünk.

Hogy mi értelme volt az egésznek? Álljon itt néhány idézet a 11.A osztály tanulóitól.

„Személy szerint nagyon hasznosnak tartottam a programot, mert olyan közösségeket hoz össze, akik ritkán kerülnek kapcsolatba egymással. Jó érzés volt örömet okozni ezeknek az embereknek és közben megtanulni,  hogyan viszonyuljak hozzájuk.”

„A fogyatékkal élő emberekkel is ugyanolyan jól el lehet beszélgetni és nevetgélni mint a barátainkkal. Rendkívül közvetlenek, kreatívak és meglepően nyitottak új dolgokra és emberekre.”

„Segíteni olyan embereken, akiket súlyos kihívás elé állított az élet, remek tapasztalat volt. Ha megosztva viseljük a terhüket, mindenkinek könnyebb lesz. Betekintést nyerhettem egy más világba,amely megtanítja értékelni azt, amit természetesnek veszünk.”

„…láttam vendégeink arcán, hogy mekkora örömet okoz nekik az együtt eltöltött idő. Örültem, mert örültek.”

„Rádöbbentem, mennyivel könnyebb dolgom van, mennyivel több lehetőségem az életben és hogy becsüljem meg azt, amim van”

„…és az  osztályunkat is jobban összehozta ez a program, azzal, hogy együtt dolgoztunk.  Iskolánk többi tanulójának is jót tenne hasonló program.”

 

Külön köszönetet szeretnénk mondani Borbásné Magyar Éva és Kovács Dóra tanárnőknek, és Stéger Dániel tanárunknak hathatós közreműködésükért, valamint Fazekas Zoltán igazgatóhelyettesnek a lehetőségért.

 

Budapest, 2019. március 29.                                        a  11.A osztály