Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés

Leonardo 2010

 

Kedves Olvasók!

Igazán megtisztelő számomra, hogy a Xántus János Középiskolám honlapjára írhatok azzal a céllal, hogy bemutassam Nektek, miként is juthattam el 11 társammal együtt külföldre és dolgozhattam szállodában egy ösztöndíj keretein belül.

A "Szállodai Gyakorlat Stockholmban" című Leonardo da Vinci mobilitási project keretében szállodai gyakorlaton vettünk részt az iskola szervezésében 2010. július 02 és augusztus 02 között. Szakmai tanáraink a 12 diákot rátermettségük, határozott megjelenésük, kellően megfelelő angol nyelvtudásuk és a szakmai tantárgyaknak a jegyei alapján választották ki.

Kiutazásunk előtt vállalnunk kellett, hogy részt veszünk felkészítési folyamatokban, az órákat, foglalkozásokat rendszeresen látogatjuk. Az iskola pedig vállalta, hogy minden szükséges információt, tudnivalót időben a rendelkezésünkre bocsájt.

Miután sikeresen megérkeztünk a stockholmi Arlanda reptérre, 2 tanárunk kíséretével elfoglaltuk szállásunkat a Stockholmtól mindössze 1 órányi távolságra fekvő Campus Solna üdülőhelyen. Kísérőtanáraink rendszeresen tartották a kapcsolatot a hotelekkel és nyomon követték munkánkat. Első napokban tanárainkkal fedeztük fel a várost, megnéztük, hogy ki melyik Scandic szállodában fog dolgozni. Személyes tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a hotelekben nagyon kedvesen, segítőkészen fogadtak bennünket.

Hétfőtől péntekig megközelítőleg reggel 7-től délután 2-ig tartott a munkaidőnk. Főleg a szálloda éttermében, konyha részlegén dolgoztunk. Számomra az volt a legmókásabb, amikor 200 tojásból kellett rántottát készíteni. :)

Hétköznap délutánonként és hétvégén szabadidőnkben sokat kirándultunk csoportban és egyénileg is Stockholmban és környékén. Meglátogattuk a Skanzent, ami azért híres, mert a világ első Skanzene. Volt alkalmunk eljutni a Vasa Múzeumba, ahol többek között bemutatják a világ egyetlen még megmaradt 17. századi hajóját. Nekem viszont -és szerintem a többieknek is- az a hajókirándulás tetszett a legjobban, amikor egy 12 emeletes óriás komppal szeltük át a Balti-tengert egészen Öland-ig, amelyet "Svédország gyöngyszemének" szoktak nevezni. Többek között volt alkalmunk elutazni kisvárosokba is. Ilyen volt például Waxholm, Sigtuna, Drottningholm, Uppsala és Sandhamn. A Nemzeti Múzeum, Északi Múzeum, Történelmi Múzeum, Királyi palota és Természettörténeti Múzeum "oltotta szomjunkat" a kultúrális érdeklődésünket.

Mindezek összköltségét, plussz a repülőjegyet, a szállásköltséget és a költőpénz összegét is a Leonardo da Vinci Program állta az ösztöndíj keretén belül.

Remélem a fentiekből kitűnik, hogy ez egy életreszóló élmény volt mindannyiunknak. Sok tapasztalatot szereztünk idegen kultúrából, új embereket ismertünk meg és barátokat is szereztünk, akikkel a mai napig szoros kapcsolatot tartunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vegyen részt és mérettesse meg magát egy ilyen ösztöndíj kapcsán.

Fedor Krisztina
12/E osztály tanulója

Képek

Galéria megtekintése »